2012. január 19., csütörtök

Cérnaszakító projekt

Néhányan már kérdezték, mitől szakadt el a cérna a múltkor. Mert biza Cérnaországban ez is előfordul. Naszóval! Nem akartam addig megmutatni min dolgozom, amíg kész nincs, de úgysem bírom ki, és még hetekig tart, míg a végére érek.
Valamikor októberben elmentem bringázni. Gyönyörű idő volt, úgy 20 fok, napsütés, és az erdőben színek mindenfelé, ezernyi árnyalatban. Meg sem tudnám fogalmazni, mennyi szín, ennyit, ilyen intenzitásban még nem tapasztaltam. A bringázás után találtam ki, hogy varrok magamnak egy igazi "Sóska" takarót. Az alapötlet ebből a késő őszi színpompás látványból fakadt. Egy takaró, amelyen színes falevelek vannak. Mivel Karácsonykor elég lefoglalt voltam, így sajnos csak januárban tudtam nekiállni a feladatnak. Nagyon lelkes voltam, kivágtam vagy 200 db levélformát, majd egyesével feltűztem őket az alapra. A gép alá téve azzal szembesültem, hogy egyesével hullanak le a levelek (pff, kezdő!), így kénytelen voltam egyesével felölteni őket, de ismét felesleges munkát végeztem, mivel túl sok volt a levél ahhoz, hogy a gép alatt normálisan forgatni tudjam az anyagot. Szóval megint elölről kezdtem, először a kék színű leveleket applikáltam fel, majd szép sorban jön a többi. Most tartok a harmadik színnél, lassan haladok, mivel egyesével körbe varrom őket cikk-cakkal, majd még erezetet is varrok rájuk. Pihent vagyok, tudom! :-)
Egyelőre ennyit haladtam. A következő beszámolóm már a kész takaróról fog szólni (remélem, a tél vége előtt végzek vele :-D)


3 megjegyzés:

  1. Nagyon szép ez a takaró, igazán ügyes vagy!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Andi! Igyekszem! messze még a végeredmény, de kitartok :-)

      Törlés
  2. Ez nekem is nagyon... nagyon! Rengeteg munka, és nagyon aprólékos, hú... :)
    Kitartás! :)

    VálaszTörlés